Visszajelzések

Betegségből fordulat

Gyerekkoromból hoztam rengeteg félelmet, megfelelési kényszert, “nemvagyokelégjó”-érzést, ami egyrészt édesapám betegsége (skizofrénia) miatt a família egészére jellemző aggódással és “lábujjhegyen járkálással”, másrészt szüleim hasonlóan (ön)maximalista mintáiból fakadhatott.

Mindig a – most már belátom, hogy- vélt elvárásoknak igyekezve megfelelni, világ életemben olyan utakat jártam, ami nem a bensőmből fakadt. Ez persze akkor nem is tudatosult… így fordulhatott elő az is, hogy végül olyan iskolákat, olyan szakmát választottam, amiről hamar (igazából már az egyetemi évek alatt) kiderült, hogy nem tesz boldoggá, ehhez mérten a munkahelyeim is egyre frusztráltabbá tettek, sőt a párkapcsolataimban sem találtam a helyemet.
Végül 37 évesen ott találtam magam az oldalamon az akkor 6 éves kislányommal (akit születése óta egyedül neveltem) egy 4. stádiumú daganatos diagnózissal.
Így utólag azt mondom, nem volt más erő, mint ez a betegség, ami képes lett volna kilökni az önsajnálat, harag, önvád, lelkiismeret-furdalás, boldogtalanság, az állandóan magamnak mantrázott szomorú történetek mocsarából, persze úgy, hogy előbb még egyszer utoljára jó alaposan megdagonyáztatott benne.
Túl egy műtéten, néhány kemoterápiás kezelésen, Veled először beszélgetve végre arra is ráláttam, hogy a gyerekkoromban tévesen szeretetként azonosított állandó, brutális aggódást apukám betegségéhez kötöttem, így nem véletlen, hogy a mindenféle szeretethiányomban magamnak is csináltam egy “remek” komolyabb fizikai tünetegyüttest…
Rengeteget segítettek azok a könyvek, amiket ajánlottál (Dr. Joe Dispenza), az általad vezetett meditáció alatt a jövőmről felvillanó kép elmélyítése, átélése a mai napig is a reggeli és esti “szeánszaim” fontos részét képezik.
A totális reménytelenségből ma már képes vagyok látni egy pozitív képet magamról, az előttem álló mondjuk még legalább 50 évről és végre van hitem!
Fura ezt állítani, de életemben először végre tudatos vagyok és egész sokszor boldog!
Ez persze egy napról napra, sőt inkább percről percre folyamat, de biztos vagyok benne, hogy jó úton haladok és ezt többé már nem cserélném le a régi énemre.
A belső alakulásaimhoz igyekszem formálni a külső környezetemet is, pl egy okj-s tanfolyam elvégzésével – ami legalább már abba az irányba mutat, amerre menni szeretnék – , de türelmes vagyok, hagyok időt arra, hogy kiforrjanak a dolgok és a lehető legprecízebben képes legyek megfogalmazni, hogy pontosan mit is szeretnék.
Mert az már kiderült, hogy halálbiztosan azt fogom kapni… 🙂
🌟🌟🌟
Mióta megjelent a könyvetek, készültem hozzájutni, de végülis anyukám oldotta meg a hetek óta tartó körülményeskedésemet, így a karácsonyi ajándék gyanánt igényelt Tükörvényemet már múlt héten a kezembe vehettem!❤️🎁
Fantasztikus minden sora, és egyben élénken emlékeztet az első, kb egy évvel ezelőtti beszélgetésünkre, mikor magam is az örvényem alján vergődve Tőled kaptam egy olyan ugródeszkát, ami csakhogynem az életemet mentette meg 😍 (És ez tulajdonképpen mégcsak nem is túlzás!)
A borzasztó negatív vájatban tartott gondolati lemezjátszóm tűje a hosszú évek alatt megolhatatlannak tűnő lelki vergődéseket és egy nem túl pozitívan prognosztizált betegséget eredményezve önerőből kiemelhetetlennek bizonyult, Neked mégis rögtön sikerült egy olyan nézőpontot mutatni, ami lehetővé tette a fejlődésemet, illetve nélkülözhetetlen anyagot adott az új alapjaim létrehozásához. 😊
Azt nem mondom, hogy a tűm soha nem csúszik már vissza a régi köreit megfutni, de az olyan mankók, mint pl a Tükörvény segítenek ezt jó esetben megakadályozni, vagy legalábbis kirángatni.
Szóval kézközelben tartom, biztos fogom még olvasni!💓📔
Köszönök mindent! 💖🤗
U.I.: Majdnem kimaradt egy fontos dolog! 🙂
Érezve, felismerve a kibillent állapotomat, régóta (a huszas évemtől kezdve) próbáltam fejleszteni magamon, elengedni a régi sérelmeimet, új emberré válni, és ennek megfelelően különböző segítségeket keresve huzamosabb ideig – kisebb-nagyobb megszakításokkal, szünetekkel – jártam
kineziológushoz, pszichológushoz, sőt végső elkeseredésemben, a diagnózisom megszületése után egy pszichiátert is felkerestem.
Nem vitatva szakértelmüket, sokszor empatikus hozzáállásukat, amikért szintén hálás vagyok, mégiscsak meg kell állapítanom, hogy hosszú órák – és nem mellesleg egy halomnyi pénz – mentek el a múltam megturkálásával, de attól kezdve, hogy kiderült, milyen voltam előző életeim valamelyikében egészen addig bezárólag, hogy genetilkailag mennyire voltak indokoltak a mindenféle tüneteim, folyton csak arra kaptam igazolást, hogy jogosan érzem magam vacakul…
utat egyikük sem mutatott, inkább csak ráerősítettek a meglévő lelkiállapotomra, hiszen mint egy bizonyítványt, úgy lobogtathattam a virtuális szakvéleményüket; “de jó, szerintük is szar nekem!” 🙂
… vagy persze az is lehet, hogy nem azonos hullámhosszunk miatt csak nem volt fülem arra, hogy a tagadhatatlan tényeken túl meghalljam a javaslataikat.
Bárhogy is van, hatványozottan hálás vagyok azért, hogy Te már az ELSŐ beszélgetésünk során mutattál egy olyan NÉZŐPONTOT, amihez végre tudtam kapcsolódni és KÉPES voltam egy ÚJ HITet kiépíteni.
Egy olyanfajtát, amihez érdemes hűnek lenni 🙂
Köszönök még egyszer mindent

Betegségből fordulat bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva